Kerepesi Székely Hagyományőrző Kör
Július 4. vasárnap 12:00-13:00 Nagy Színpad
 
      Szabó Adél a Kör elnökének bemutatkozó sorai.
Az elmúlt húsz évben közel félezer székely telepedett le Kerepes nagyközség területén. Az évek során egymásra találó családokban már egy ideje megfogalmazódott egy belső igény, mely szerint valamilyen formában jó lenne összegyűlni, egyfajta közösséggé kovácsolódni. Mivel a székely ember igazi önkifejezése a táncban rejlik és táncolni minden székely szeret és tud is így adódott, hogy 2009 júniusában megalakult a „Kerepesi Székely Hagyományőrző Kör”
Legfontosabb célkitűzésünk, hogy tovább adjuk gyermekeinknek hagyományainkat, népszokásainkat, tánctudásunkat és népművészeti értékeinket, melyeket magunkkal hoztunk szülőföldünkről. Ugyanakkor azt is fontosnak tartjuk, hogy a faluközösség is, amelybe az évek során igyekeztünk beilleszkedni, megismerje táncunk által az oly sokszor emlegetett székely virtust, temperamentumot. Így történt, hogy üde színfoltként, (mondhatni üstökösként) robbantunk be a köztudatba az első szüreti bálunkkal, melyen több mint 400 személyt láthattunk vendégül. Tánccsoportunknak  jelenleg 20 aktív tagja van, de fiataljaink folyamatos bevonásával ez hetente gyarapszik, így korosztályonkénti tánccsoportokat hoztunk létre. Sikeres bemutatkozásunk óta  folyamatos felkéréseink vannak a különböző rendezvényekre. Felléptünk júniusban a Nemzetiségi Fesztiválon, szeptemberben a falu szüreti bálján, 2010 januárjában a polgárőrök és a vállalkozók bálján.
      A Kerepesi Székely Hagyományőrző Kör felajánlotta segítségét a nyári Erdélyből elszármazottak nagy találkozójának lebonyolításában. A Csattogó-völgyben a táborban 40 fős létszámmal leszünk jelen és a kalákás munka mellett fellépnek a kör „Bokréta Táncegyüttesének” fiatal és kevésbé ifjonc lábakasztós táncosai, valamint irodalmi vénával megáldott tagjai.
A Kör további tevékenységeiről a www.kerepesierdelyikor.try.hu honlapon lehet tájékozódni.



főoldal | a fesztivál | hírek | alapítvány | társoldalak | támogatók | kapcsolat | fórum

copyright by www.erdelyhon.hu | az oldalt készítette és adminisztrálja: Bálint Csaba