Péterffy Gyöngyi költő
Július 4. vasárnap 09:50-11:00 Szent Jakab Kagyló, 15:00-15:30 Nagy Színpad
 
      Péterffy Gyöngyi Gyulakután, Maros megyében született és nevelkedett fel. Marosszentgyörgyi, majd marosvásárhelyi tanári pályája után meghívással jutott el Amerikába, ahol jelenleg is él, rendszeresen hazalátogatva. Erdélyben betiltott költőként gyűlt össze az első kötete „Szabadságváró” címmel, mellyel Amerikában nagy sikert aratott, melyet még a washingtoni Képviselőházban is sikerült előadnia. Később több nyelven is megjelent Tőkés Lászlónak dedikált „Prometheus” című kötete, melyről az akkori magyar Nagykövet is elismerően nyilatkozott. A washingtoni Kossuth Házban, a Kongresszusi Palotában, az amerika szerte meglévő Magyar Házakban, különböző, a magyar nemzetet érintő megmozduláson, eseményen, ünnepségen hallatja hangját, a magyar lobby tevékenység megerősödését szorgalmazva. Jelenleg az Amerikai Magyar Szövetségnek, az Erdélyi Érdekvédelmi Bizottság tagja. Szoros barátság fűzte gróf Czegei Wass Alberthez, ki maga erősítette útmutatásaival a frissen Amerikába érkezett költő irodalmi munkásságát. Péterffy Gyöngyi hálája jeléül méltán megemlékezik a nagy írófejedelemről előadásai során.
      A költő tősgyökeres székelynek vallja magát, jelszavául hangoztatva: „Egymáshoz tartozunk bárhol élsz, bárhol vagy!” Költői hitvallása Jókai Mórral egyetemben: „A költő tartozik nemzete lelkének kifejezője lenni.”


főoldal | a fesztivál | hírek | alapítvány | társoldalak | támogatók | kapcsolat | fórum

copyright by www.erdelyhon.hu | az oldalt készítette és adminisztrálja: Bálint Csaba