Sebestyén István vagyok, bukovinai szülők tizedik gyermeke. Abban az időben születtem és cseperedtem fel, amikor még nem vót televízió, számítógép, internet. Helyette voltak kalákák, esti összejövetelek, emberi kapcsolatok. Édesapám Sebestyén (Diszke Pál) Anti, édesanyám Molnár (Ádám János) Mártacska. Mi még amikor kicsi gyermekek vótunk édesanyánktól nem csak csicset kaptunk, hanem szép énekekvel, altatókval altatott el münköt. Édesapánk esténként sokat mesélt a régi világról, Bukovináról, a hazatelepítésről. Elmesélte, hogy a menekülés alatt sok asszony szekeren szülte meg a gyermekét, asszonyok kocsánpapban (kukoricakúp) vajúdtak, és öregek hótak meg a szekerderekban. Az isteni gondviselés nem hagyta cserben Őköt. Erőt adott szenvedéseik elviselésében. A Hazatérő okiratból egy idézet. ”Szeressétek a földet, szeressétek honfitársaitokat. Ezt a földet magyar vér áztatta, magyar álmok melengették, magyar nemzedékek verejtéke öntözte, és megérdemli, hogy szeretet, béke, összetartás és népi kultúra lakozzék rajta.” Én es azt kívánom. Isten tartsa meg Kenteket. Sebestyén István, ének és mesemondó.
|
