Horváth Zoltán György

Horváth Zoltán György„Budapesten születtem 1967. október 12-én. Amióta csak az eszemet tudom, mindig rendkívül vonzott minden, ami szép. A középkori egyházi építészet és művészet iránti érdeklődésem tehát nem elsősorban a vallásosságomból ered, bár bizonyára ez is közrejátszhatott. Mindig nagyon szerettem utazni, vonzott a kaland és az új szépségek megismerésének lehetősége. Immáron majdnem két évtizede módszeresen járom Magyarországot és a Kárpát-medencét, s igyekszem minél részletesebben és alaposabban megismerni és dokumentálni az épített örökségünket. 15 éve rendszeresen járok Erdélybe is, s szinte minden részén megfordultam, nagyon alaposan megismertem és persze igencsak megszerettem. Családilag nem vagyok erdélyi származású, de ez nem ok arra, hogy ne érezzem nagyonis otthon magam Erdélyben. A sok műemléktúra elsősorban a magam gyönyörűségét szolgálta és szolgálja, bár ma már három kisfiú édesapjaként az is nagy öröm, hogy egyre többször együtt utazik a család.

A fokozatosan létrejött jelentős fotóarchívum és a sok ismeret birtokában fel kellett tenni a kérdést, hogy jogom van-e mindezt megtartani csak magamnak. A nemleges válaszból következik az a sokféle tevékenység, amivel igyekszem az értékeinket megismertetni. A legfontosabb terület a könyvkiadás: a Romanika Kiadó vezetőjeként eddig 18 színes képekkel gazdagon illusztrált könyvet jelentettem meg „A Szent Korona öröksége” és a „Kárpátaljai Spektrum” sorozatban. E kötetek közül tíznek szerzője vagy társszerzője is vagyok. A kiadványokat képeslapok és képeslapfüzetek színesítik. Az értékeink megismertetésére számos fotókiállításom nyílt, újságcikkeim jelentek meg. Rendszeresen és alkalomszerűen tartok diavetítéses előadásokat például a Budapesti Székely Kör vagy az Erdélyi Magyarok Egyesületénél, Gondos Bélával együtt). A könyveim között több kifejezetten erdélyi témájú: például rögtön a legelső, „Székelyföldi freskók a teljesség igényével” című kötetem. Nagyon fontosnak tartom, hogy sikerült elkészíteni a "Kalotaszeg középkori templomai a teljesség igényével „című könyvet is erről az építészetileg is rendkívül gazdag tájegységről. Ez egyúttal abba a koncepcióba illik bele, hogy a Kárpát-medence egyes régióinak, megyéinek középkori templomait apránként a teljesség igényével dolgozzuk fel (Kalotaszeg mellett eddig Kárpátalja, valamint Veszprém, Somogy, Tolna és Baranya megye feldolgozása készült el ilyen részletességgel). Az erdélyi templomépítészet nagyszerűségét rendkívüli gazdagságú képanyaggal mutatja be a legújabb, „Erdély legszebb középkori templomai” című könyvem, amely remélhetőleg sokakat segít rádöbbenteni arra, milyen gazdagság birtokában vagyunk.”

         
főoldal | a fesztivál | fellépők | hírek | szállások | felhívások | támogatók | kapcsolat
copyright by www.erdelyhon.hu