Sebestyén István ének- és mesemondó

Sebestyén István vagyok, bukovinai szülők tizedik gyermeke. Abban az időben születtem, amikor még nem volt televízió, számítógép, internet. Helyette voltak kalákák, esti összejövetelek, emberi kapcsolatok. Édesapám Sebestyén (Diszke Pál) Anti, édesanyám Molnár(Ádám János) Mártacska. Mi még amikor kicsi gyermekek voltunk, édesanyánktól nem csak csicset kaptunk, hanem szép énekekvel, altatókval altatott el münköt. Édesapánk esténként sokat mesélt a régi világról, Bukovináról, a hazatelepítésről. Elmesélte, hogy a menekülés alatt sok asszony szekeren szülte meg a gyermekét, asszonyok kocsánpapban (kukoricakúp) vajúdtak, és öregek hótak meg a szekerderekban. Az isteni gondviselés nem hagyta cserben őköt. Erőt adott szenvedéseik elviselésében. A Hazatérő okiratból egy idézet: „Szeressétek a földet, szeressétek honfitársaitokat. Ezt a földet magyar vér áztatta, magyar álmok melengették, magyar nemzedékek verejtéke öntözte, és megérdemli, hogy szeretet, béke, összetartás és népi kultúra lakozzék rajta.” Én es azt kívánom. Isten tartsa meg Kendteket. Sebestyén István, ének- és mesemondó.

Sebestyén István

„Sokan vannak ma, akik szívesen énekelnek színpadon népdalokat, de egyre kevesebben vannak, akik gyermekkortól természetes formában, a legnemesebb anyanyelvként sajátították el a népdalokat, és azok sajátos kifejezésmódját.

A bukovinai székely Sebestyén István e kevesek közül való. Ráadásul nem csak énekelni tud szépen az Andrásfalváról elszármazott, végül Kakasdra került bukovinai székelyek leszármazottja, hanem kiváló mesemondó is! Pedig gyermekkorában az ő szülei generációjának nem sok örömben volt része.

S hogy hogyan kerültek a székelyek Bukovinába és onnan a Dunántúlra? Úgy, hogy Mária Terézia uralkodása alatt az osztrákok erőszakos határőrség szervezése ellen felszólaló szabad székelyek tiltakozását az osztrák katonaság, vérengzéssel torolta meg. A székelyek a további vérengzés elől tömegével menekültek ki előbb Moldvába, majd Bukovinába, ahol letelepedtek, és öt új falut alapítottak.

Bő kétszáz év múlva a népesség egy részét a magyar állam az Al-Duna mellé telepítette, végleges Magyarországra telepítésükre pedig 1940-ben került sor. Alig telepedtek le azonban Bácskában, az új otthon helyszínét is elérte a második világháború, így onnan továbbküldték őket a Dunántúlra. Nem könnyen hagyták el saját javaikat, főleg pedig nehéz szívvel foglalták el a kitelepített németek, horvátok házait. Mindezeket politikailag nehéz, beszolgáltatásokkal terhes hazai viszonyok nehezítették. A nehéz időkön átsegítette őket hitük, tisztességük, a hagyományok tisztelete és az éneklés. Erőt adtak a gyöngyszemnek beillő, dallamban, szövegben egyaránt veretes keservesek, az istenes énekek, a vidámságot sugalló kedves táncdallamok, a nehéz helyzetet sokféle öniróniával megoldó, bőséges humorral megáldott mesék, és egyéb történetek, melyeket Sebestyén István hagyomány iránti fogékonysága máig megőrzött. S bár valóban egyre fogy az idős generáció, amely még az eredeti bukovinai székely nyelvjárást, dallamvilágot, életformát és gondolkodásmódot hozta magával, Sebestyén István ma már tudatosan vállalja a hagyomány őrzését, népdal, népmese, népi színjáték, viselet megismertetését és továbbadását.”

Tari Lujza népzenekutató

         
főoldal | a fesztivál | fellépők | hírek | szállások | felhívások | támogatók | kapcsolat
copyright by www.erdelyhon.hu