Botosánka Együttes

Többek között a Lükő Gábor Alapítvány programjának vendégei

Az együttes tagjai valamikor 2000 körül a hazai táncház mozgalmak keretében ismerkedtek a moldvai csángó zene és tánckultúra alapjaival. A Kárpátokon túl, a moldvai csángó falvakban tartott tánctáborok, az itthoni népzenei fesztiválok mind segítették az átfogó ismeretek megszerzését. Ekkor még nem is sejtették, hogy valaha együtt fognak zenélni.

Botosánka együttes

Csongornak (hegedű, gitár, bendzsó) döntő érdemei vannak a zenekar megalakulásában, aki az ír zene előadói világából érkezve hangszeres tudásával, szervezői tapasztalatával segítette a kezdeti lépéseket. Őt régi vágya, a csángó népzene és ennek a varázslatos dallamvilágnak a megismerése vezette.

Mikivel (furulya, kaval, ének), akkori munkatársával folytatott igen aktív elemző-gyűjtő és hangszertechnikai munkájukhoz nemsokára Árpi csatlakozott, több éves kobzos jártasságával, immár sógori minőségben. Felesége Vivi énekelt és dobon kísérte a zenekart, amíg anyai teendői el nem szólították.

Helyét Janka (ének, dob, zongora), unokatestvére vette át. Klasszikus zenészként, zongoratanárként mélyült el a csángó népzenében, elméleti és hangszeres tudásával járult hozzá az autentikus zene feldolgozásának felelős munkájához.

A hagyományos furulya, koboz, dob felállást bővítették. A zongora és hegedű mellett más hangszereket, mint pl. bendzsót és háromhúros brácsát is alkalmaznak. Ezekkel tovább színesítik, gazdagítják az előadásuk hangzását.

2008-ban készítették el CD-jüket „Csángó dallamokkal, új utakon” címmel. Sokkal nagyobb sikere (a lelkes szakmai fogadtatás szerint is), csak a költséges terjesztés anyagi nehézségein múlik…

Műsorukat rendszeres és kitartó próbafolyamat során alakítják ki. Újabb és újabb számokkal gazdagítják repertoárjukat. Vállalnak fellépéseket, koncerteket, sőt táncház szervezését is, ahol szintén egy unokatestvér, Panka mutatja és tanítja be a táncokat.

Meghívásaik egyre sokasodnak. Kapolcs és a ceglédi „Virga Fesztivál” mellett a nyáron Felvidéken, hagyományőrző népzenei és kézműves táborban léptek fel igényes zenéjükkel. Apróbb meghívásoknak (iskolákban, közösségi házakban, pedagógus klubban, utcabálon, falunapon) is eleget tesznek, sokszor szívességből.

Habár a zenekar tagjai különböző irányokból, családi és baráti szálak mentén érkeztek, de a közösen vállalt kitartó és nehéz munkájuk nyomán ők is részesei lehetnek annak a valóságos örömnek, amit a csángó-magyar népzenében rejlő szépség és ősi erő adhat.

Szakmai igényességgel és felelősséggel előadott zenéjükkel ezt az örömöt közvetítik. A koncertjeik lelkesen tapsoló hallgatósága, a táncházaik önfeledten tomboló közönsége a törekvéseiket rendre visszaigazolja.

Az együttes tagjai:

Együttestagok

Részletesebben: www.botosanka.hu

         
főoldal | a fesztivál | fellépők | hírek | szállások | felhívások | támogatók | kapcsolat
copyright by www.erdelyhon.hu