„Erdélyország az én hazám”, az Erdélyi Világtalálkozó kiadványa
   
      Megjelent a 2010. július 2-4-én tartandó „Erdélyország az én hazám” világtalálkozó színes kiadványa. A 32 oldalas színvonalas lap egyedülálló a 4. alkalommal megrendezésre kerülő rendezvény vonatkozásában, hisz álmodni sem mertünk ily csodára, hála a Magyarságszolgálati Alapítvány segítő jobbjának. Minőségében, tartalmában valóban nyitott könyvként jelenítődik meg benne a világtalálkozó lelkülete. A borító lap már sejteti, hogy nem csak a melegséget sugárzó erdélyi kicsiny tanya az erdőség közepette, de a szülőföld címerének bátor megjelenítődése, a filmkocka szerű fotók, mind, mind Rólunk, Nekünk szólnak. Évente egyszer valahol Európa szívében a Csattogó-völgyben összeverődik az Erdélyből elszármazottaknak, azok leszármazottainak, illetve Erdélyért az életüket is feláldozók népes serege.

      A tematikailag is profin megszerkesztett lap Böjte Csaba ferences rendi atya, a világtalálkozó fővédnöke felhívásával kezdődik. Intelmében a politikai választások fókuszba kerülése helyett a magunkba fordulásra hívja fel a figyelmünket. Majd kezdődnek a júliusi első hétvégéjének jövendő mozzanatai, múltidézőként felidézve az elmúlt évek történéseit  egy-egy képpel tarkítva. A tucatnyi fotó láttán bizony nosztalgiázásba kezdenek azok, kik már a negyedik, vagy netán csak a harmadik, második „Erdélyország az én hazám” elnevezésű fesztiválra készülnek. A „Levelesláda”-ba volt táborlakók véleményei „dobódtak be”, soraikkal megerősítve azon szándékunkat, hogy érdemes és kell ilyen fajta családias rendezvényt szervezni. S egyszer csak a 9. oldalon maga a mosolygós főszervező is megmutatkozik, kivételesen nem szalmakalappal a fején. Nem rohan, nem kapkod, nem siat, hanem áll a két lábán családja körében, hol egyedül, vagy fekszik, ahogy az a lap alján is jól látható. És beszámol a világtalálkozó megszületése előtti állapotáról, majd magáról a „kisded” világra jöttéről. Lassan 4 éves a fesztivál! Hogy szalad az idő. És persze magáról a Dunakanyar egyik legszebb tájáról, a verőcei 6 hektáron elterülő Csattogó-völgy leírásáról sem feledkezhetünk meg, hisz 3 éjjel és 3 nap itt töltjük szabadidőnket, feledve a bánatot, meghagyva a derűt. Ha Verőce, akkor az erdélyi származású Bethlen Farkas polgármester is sorra kerül a listán, nagy álmának beteljesüléséről számolva be. Két fontos szervezője van az erdélyieket egybegyűjtő találkozónak. Az egyik a Báthory István Lengyel Magyar Kulturális Egyesület, a másik a Budapesti Székely Kör Alapítványa. Mindkettő bátran kiáll a főszervező mellett. Ugyanúgy, ahogy 2008. évben a Nemzet Televíziója, a Duna tv is hírét viszi ezen eseménynek, valamint mindhárom nap tudósít is róla. Ezt Cselényi László ígérte meg a főszervezőnek. A Duna Televíziónak a Kárpát-medencében és a nagyvilágban elszórtan élő magyarok életében  betöltött szerepéről a 15. oldalon olvashatunk. A lap középső részébe került a fesztivál 64 programja. Ezt követi több oldalon keresztül a találkozó fellépőinek, művészeinek, előadóinak, témafelelőseinek bemutatkozása, kezdve Petrás Máriával, a világtalálkozó Háziasszonyával. Már a fotók sokasága kimutatja a személyek derűs arculatán keresztül a fellépők viruló életigenlését, vitalitását. A Hölgyek vonatkozásában ez még talán hatványozottabban fejeződik ki! Csupán 25 Erdélyhez kötődő fellépő kerülhetett a kiadványba helyszűke miatt. Mivel július 3-án szombaton a Kós Károly Előadóteremben egész napos „Műszaki, Tudományos és Gazdasági” konferenciára kerül sor, ezért külön oldalt szántunk ennek kifejtésére. Legvégül, de nem utolsó sorban a 30. oldalon a világtalálkozó legfontosabb információit közlik a szerkesztők, így a belépők, szállások, címek mellett például az erdélyi menü választék felsorolására is sor kerül.

      Külön kuponokkal ajándékozzuk meg a lap megvásárlóit, nem kis engedményt kapva így a belépő árából, a finom borok, a kürtöskalács elfogyasztásakor. 2009. év novemberében megjelent Magyarok a nagyvilágban című vastag könyv árából 1.000 Ft-os kedvezményt élvez a lapot megvásárló, ha a nyári táborban a kuponját bemutatja. Méltó befejezése a lapnak a Kárpáteurópa Utazási Iroda toborzó felhívása nem csak a Csíksomlyói Búcsúba vonattal zarándokolni kívánok számára, hanem   azoknak is, kik meg szeretnék ismerni a Kárpát-medence északi, keleti, nyugati és déli szegleteit egyaránt. A hátsó borító szintén Rólunk, Nekünk szól, hisz Bennünket kér a Médiamix Kiadó szerkesztősége és a  Magyarságszolgálati Alapítvány elnöke, hogy segítsük begyűjteni ismert, a világban szétszóródva élő, jelentőset alkotó erdélyi ismerőseink adatait, hogy még 2011. első felében elkészülhessen az Erdélyiek a nagyvilágban című mű, bizonyítva, hogy Mi, kik Erdélyből származunk jócskán hozzájárulunk nem csak Hazánk, de a világ számos országának vérkeringésének katalizálához
      Legyünk emberek az emberek között! Ezzel az óhajommal ajánlom a lapot Kicsiknek és Nagyoknak egyaránt. Szeretnénk, hogy a 3.000 példányszám eljuthasson minden olyan olvasó kezébe, akik kíváncsiak ránk, magára a világtalálkozóra.
      Ezért segítséget kérünk, terjeszteni kéne a lapot, hisz a nyomdaköltséget bizony ki kell fizessük 2010. június 20-ig! Igény szerint eljuttatjuk 25 db-os kiszerelésben a kiadványt az adott címre. A lap ára 499 Ft, amiből 400 Ft kerül elszámolás alá! A világtalálkozó főszervezője, Gaál István telefonján - +36-70-9469121 -, vagy e-mail címén – erdelyhon@yahoo.com - keresztül lehet jelentkezni.

Nagyon, de nagyon köszönjük előre is a kalákás együttműködést!

Kellemes szórakozást a világtalálkozó kiadványának olvasásához!

Baráti üdvözlettel:  Dr. Tanka László a lap főszerkesztője és Gaál István főszervező



főoldal | a fesztivál | hírek | alapítvány | társoldalak | támogatók | kapcsolat | fórum

copyright by www.erdelyhon.hu | az oldalt készítette és adminisztrálja: Bálint Csaba